Aki nem budapesti, de van internete, akinek van internete, de nem bírja a számítógéphez kötöttséget, akinek van ugyan más rádió streamelő alkalmazása, de az archiv anyagokat is el akarja érni, vagy ezek bármilyen kombinációja, vagy csak úgy egyébként: kötelező!
Sehol egy felesleges menüpont vagy értelmezhetetlen funkció, csak a puszta lényeg: ha megnyomod a robotot, a Tilos megszólal, ha megint, elhallgat. A menüben a Kilépés mellett az Élő adás és az Archivum nyomógombok kaptak helyet, ahol az utóbbi mögött régi anyagokhoz egy pont olyan imádnivaló tekercselővel juthatunk, mint amilyet az életem egy korábbi szakaszában az időgépembe álmodtam. Öröm látni, hogy ha nem is úgy, ahogy én képzeltem, de megvalósult.
Az alkalmazás még béta állapotú, nekem eddig összesen egyszer állt le azt kifogásolva, hogy nincs is internetem, ami tulajdonképpen rágalom, mert éppen volt, huszonharmincvalahány megabit a kábelen, de lesz ez még stabilabb is, hajrá! A piactéren itt található.