Darkcomet:
Amíg függőleges állapotban használja az ember, teljesen rendben is van. Na de mi van akkor, ha el ... (2015.08.01. 08:35)Ilyen telefonra vágysz már tíz éve!
Igaz, nem nálunk, viszont Kínában.A kínai gyártmányú Meizu MX készülék 4,3"-os qHD kijelzővel (960x540) és 10mm alatti vastagsággal bír majd. A négymagos (32GB) mellé lesz egy kétmagos kistesó (16GB) is. Az Engadget kínai mutációja az árakat 4999 és 3999 jüanra lőtte be, amit természetesen semmi értelme átszámolni, mi megtettük: kb. 167 ezer a nagy és 134 ezer forint a kicsi. Korábban is ismert volt, hogy Meizu MX kétmagos verziója még szeptemberben érkezik, amint majd egy négymagos változat követ, de csak jóval később, hiszen a nagy processzorgyártók csak jövőre ígérték az első négymagosok érkezését, így egyelőre nem ismert, hogy melyik típus dolgozik majd a szeptember végén megjelenő készülékben.
Ez persze nem egy táblagép, de emlékeztek a vicces óriás iPad 2 tesztre? Van itt egy óriás Android is, viszont ezt teljesen komoly. Japán barátaink tévé méretű érintőképernyőkbe buharálnak Android operációs rendszert, ezzel képessé válnak mindenre, amit a zsebméretű kütyüinknél már teljesen magától értetődő, pl. emailezés, sőt, a méretéből fakadóan nyilván új felhasználási lehetőségeket rejt. Vajon erre is vezet egy út a tévézés jövője felé? Mit gondoltok?
Van egy visszatérő rémálmom: egy ismerősöm ismerősével ácsorgunk valahol a félhomályban, várunk valamire, egyszer csak kiböki, hogy telefonálnia kell, de az ő mobilja lemerült, hadd tegye át a SIM kártyáját az enyémbe, és akkor úgy. Sikertelenül próbálom megmagyarázni, hogy ebbe miért is ne vágjunk bele, mire az a vége, hogy jó, akkor majd én megcsinálom. Nekiállok feszegetni a hátlapot, már izzadok, mire lepattan, óriási a stressz, nehogy leessen valami alkatrész, mert aztán sosem találom meg. SIM ki, SIM be, sikeres telefonhívás, SIM ki, SIM be, megköszöni, ismerős ismerőse el. Egyedül maradok a telefonommal és a hátlappal, óvatosan próbálom visszapattintani, reccs, valamelyik nyomorék kis pöcök letörik, zaklatottan, levegő után kapkodva felriadok.
Szerencsére évek óta nem volt szükség a fentihez hasonló villám SIM-cserére, de utálom az ilyen kis pöcköket, és a kemény, kopogó, vékony műanyag alkatrészeket, mindig fosok, hogy letörnek, mint ahogy már volt is rá példa. Jelenleg még csak egy öreg Galaxy S-t hajtok, de mostantól erre a videóra fogok gondolni a levételnél, ilyen hátlapot kívánok minden mobiltulajdonosnak, mint a SGS2-nek van:
Bár mi nagyon szeretjük őket, attól még mostanság a HTC-re rendesen rájár a rúd: volt a múlt heti Gingerbread-baki, nemrég pornográfiát találtak egy Angliában értékesített vadonatúj készüléken, ezúttal viszont a ergonómiai szempontból kötöttek bele az HTC DROID Incredible 2 készülékbe:
Véget ért a Google szokásos évi I/O konferenciája, melynek számunkra legnagyobb durranását kétségkívül az Android Market 99 országra, köztük hazánkra történő kiterjesztése jelenti. Emellett viszont számos kisebb-nagyobb újítás is terítékre került, akit érdekelnek a részletek, itt egy majd' egy órás videó az esemény Android keynote-járól, hajtás után pedig a fontosabb újdonságok.
Miközben a Samsung épp a tök saját Bada operációs rendszerének sikereit és a mától a teljes körűen Magyarországról is elérhető badás Premium App Store-t ünnepli, mi főleg a ránk vonatkozó résszel voltunk elfoglalva a mai bejelentéskor: talán már május végétől, de legkésőbb júniustól elérhető lesz nálunk is a Samsung Galaxy SII, a Samsung első kétmagos készüléke, Gingerbreaddel, vakuval, NFC támogatással, gyönyörű kijelzővel, minden földi jóval. A jelenlegi zászlóshajó SGS tízezres nagyságrendű magyarországi eladása óriási siker, erre számítunk a második fejezet esetében is. Láttunk még még 10,1-es Tabot, a iPod Touch ellen pozicionált, korábban Player néven emlegetett Galaxy S Wifi készülékeket is, de ezek érkezéséről még nem tudunk beszámolni.
Óriási siker volt az első Samsung Galaxy S készülék, így alig várjuk a folytatást. A magyarországi bevezetéssel kapcsolatban kb. 28 óra múlva már pontosabb adatokkal tudunk szolgálni, addig ezzel a három új reklámmal kell, hogy beérjétek. A kijelző minőségét hangsúlyozó első részt már vetítettük nektek, a mai három a Voice Talk funkcióra és a szupervékony kialakításra kívánja felhívni a figyelmet. Jó szórakozást!
Ez egy olyan hír, amire sok ős-Thinkpad-es egérhelyettesítő piros pöcke megremeg, ha meghallja: a Lenovo Thinkpad Tablet névvel Android 3.0-át futtató táblagépeket dob piacra nyártól, ha hinni lehet a kiszivárgott prezentációnak. A specifikációk senkinek nem fognak meglepetést okozni, 1280x800-as kijelző, nVidia TEGRA 2 proci, satöbbi.
A Lenovo LePad sorozatáról már tudtunk, itt elsősorban az érdekes, hogy az üzleti számítógépek terén a megbízhatósággal és felhasználói élménnyel szinte szinoníma Thinkpad név egyre távolodik az ő eredeti útvonaláról.
Ugyan nem is ígérte senki, a májustól már a Szovjetunióban is kapható Galaxy S2 nem lesz vízálló, ahogy ez az első hozzá készült, a Super AMOLED Plus kijelzőt hangsúlyozó reklámból is kiderül:
Április lesz a hónap, amikor a világ első kétmagos mobilja megérkezik Magyarországra. A Froyóval indító, de, ha eljön az ideje, Gingerbreadre frissíthető, nVIDIA Tegra 2 kétmagos processzorral hajtott LG Optimus 2x készülékkel kapcsolatban a gyártó a lenyűgöző multimédiás képességet, kiváló grafikai adottságokat, villámgyors böngészést, és a multitaszkingot hangsúlyozza, mi pedig a kimondottan a kétmagos hardverre írt játékokat és egyéb alkalmazásokat várjuk nagy szeretettel. Az LG Optimus 2x elsőként a kék szolgáltatónál lesz elérhető.
A másik hír az LG háza tájáról már-már a sci-fi határát súrolja. Akkora élmény nem lesz, mint fénykarddal sétálgatni a Rottenbiller utcában, de a Jetson-család mozgó járdáját már simán veri: a vezetéknélküli töltő. Hogy pontosan milyen telefonokkal használhatjuk majd a sokatmondó nevű LG WCP-700-at, még nem tudni, csak azt, hogy a töltés a telefon hátlapjába és egyéb hardverelemeibe épített miniatűr induktív tekercsek segítségvel valósítható meg a vezetéknélküli töltés. A telefont rá kell helyezni a kis pultra, arról, hogy ez megfelelően történt-e, az eszköz hallható és tapintható visszajelzést ad, és indul is a töltés, aminek állapotáról a beépített LED-ek tájékoztatnak.