
A komáromi Nokia is már a végét járja, múlt hónapban pedig a Kolozsvár melletti Jucu településen található Nokia gyár küldte el 3500 dolgozóját, mert a finn vállalat úgy ítélte meg a gazdasági körülményeket, hogy jobban jár, ha az ázsiai gyártásba fektetnek mostantól, így a román gyárat eladósorba állította. Ez a mi szempontunkból a vevő miatt különösen érdekes: az Android belépőszintjének sikerkészülékét, a Blade-et megalkotó kínai ZTE fejezte ki erőteljes vásárlási szándékát a gyárral kapcsolatban. A ZTE Románia stratégiai igazgatója elmondta, hogy darabszámra és típusok számát tekintve is jóval a Nokia alatt maradnának, terveik szerint 2012-ben két készülékből, a Skate 4.3-ból és a Blade 2-ből állítanának elő 350000-500000 darabot a román és egyéb feljövőben lévő piacok számára.
Annak ellenére, hogy még mindig vannak minőségileg vitatható termékeik, erősen meghaladott nézet szerintünk a Made in China / Made in PRC termékeket egyértelműen az olcsó gagyival azonosítani, aki még mindig ezen pörögne esetleg, az mindenképp gondolja át a következőt: az olcsó kínai ezentúl egy EU-tag szomszédnál készül majd, és feltehetőleg igen sikeres lesz. Nem ez az első eset, hogy kínai gyártás kerül Európába, de ez volt idáig a legandroidosabb.



Az Android egy 


Android portot kap a PC-re 1996-ben megjelent klasszikus first person shooter, a Duke Nukem 3D. iOS-re már két éve elérhető, az hogy hozzánk csak ennyi idő alatt ér, még igazán belefér a Duke Nukem Forever másfél évtizedes csúszásához képest. A játékról annyit tudni, hogy minimum Android 2.1-et igényel, és hogy valamikor hamarosan felbukkan a marketen, de konkrét dátum nincs. Bár én személy szerint egy Doom 2-vel és a egy Mortal Kombat 2-vel már ellennék, minden hordozható klasszikust üdvözlünk! A fenti kép, még az eredeti PC-s plakát, a lenti videón az iPhone verzió látható.