A AppStore név miatt már az Apple által perbe is fogott Amazon március 21-én elindította az androidos alkalmazásboltját. Az vásárláshoz a Google Android Market alkalmazáshoz hasonló Amazon Apps letöltése, egy Amazon.com regisztráció, és persze amerikai lakcím és bankkártya szükséges. Egyelőre az USÁ-n kívül sokan kimaradunk belőle, de mindenképpen érdekes árversenynek nézünk elébe. Már most látható, hogy az Amazon a Google árai alá törekszik, illetve az Angry Birds RIO-t is érintő, népszerű androidos alkalmazások fejlesztőivel való kizárólagos szerződések kötésével nagy tételben készül vevőket csábítani magához. Az Amazon AppStore naponta egy, egyébként fizetős alkalmazást ingyen ad, ezzel a kis trükkel egy óriási, napi rendszerességgel visszatérő látogatóbázist garantálhat magának.
Nem sokkal a start után az érdeklődő tömegek térdre kényszerítették a bolt szervereit, csak néhány óra szünet után állt vissza a rend, ekkor már egy új felirat is megjelent, legalábbis innen nézve, miszerint egyelőre csak az Amerikai Egyesült Államok-beli vásárlóikat tudják kiszolgálni.
Ha valaki csak az Angry Birds RIO-ért izgult, és pont nem amerikai, annak egy korán kelő hackerfiú nyújt alternatív megoldást. Aki illegálisan akar Angry Birds-özni, az kénytelen lesz Twingo munkásságának utánanézni.
Elstartolt, majd lefottyadt az Amazon alkalmazásboltja
Címkék: hírek alkalmazás amazon market angry birds
molyember
2011.03.23. 01:29 Szólj hozzá!
Szólj hozzá!
Pletyka: Androidos Kindle?
Címkék: hírek amazon tábla
molyember
2011.03.21. 02:20 2 komment
Mióta a számítógépen telefonálni, a telefonon pedig számítógépezni lehet, már nem lepődünk meg semmin. Hogy elektronikus barátaink folyamatosan közelítenek-távolítanak egymáshoz és -tól, azt tudjuk, de hogy milyen lesz a végső kütyü, és lesz-e egyáltalán, arról természetesen fogalmunk sincs.
Sokunkat foglalkoztatott a tabletekkel nagyjából egyidőben széles körben berobbanó könyvolvasók jövője. A csúcstabletek árának töredékért kapható, viszont nagyságrendekkel hosszabb üzem- és készenléti időt biztosító ebook readerek gyönyörűen megvalósították a kitűzött célt: a szemnek kedves módon szöveget jelenítenek meg. A mellékfunkciók, mint például a böngésző, igazán visszafogott internetezés-élményt nyújt, így, akinek nem volt létfontosságú, hogy hón alá csapható negyed kilós Szabó Ervin Könyvtár mellé még az emailjeit is megnézhesse fekete-fehérben, annak biztosan meg sem fordult a fejében a tabvásárlás.
A kevésbé ismert távol-keleti gyártók viszont elkezdték feltölteni a tablet piac legalsó szegmensét, így, aki megelégszik egy fura nevű, de a közkedvelt Android operációs rendszert futtató, színes kijelzős, akár filmnézésre is alkalmas, könyveket kényelmes méretben megjelenítő, olcsóbb eszközzel, az most már könnyen lemondhat a tablet javára a könyvolvasóról.
Úgy tűnik, az Amazon, a legsikeresebb ebook reader, a Kindle gyártója, valamit tervez: Nick Bilton, a New York Times bloggere érdekes álláshirdetést talált Lab126, vagyis az Amazon Kindle-ügyi osztályának weboldalán. Az Amazon 5 fő Android fejlesztői pozícióra várja a jelentkezőket. Hogy az androidos Kindle alkalmazást akarják-e erősíteni, vagy megszületik az Android Kindle, arról a találgatások már beindultak, mi pedig érdeklődve várjuk az eredményt. A kép Nick Bilton illusztrációja, és egyben tippje.
2 komment
Jön a Kindle app Androidra
Címkék: hírek amazon
AndroidBlog
2011.01.05. 16:29 3 komment
Az Amazon ravasz stratégiát dolgozott ki arra, hogy a Kindle meghódítsa a világot: az iPhone után Android és Windows táblagépekre is kihozzák alkalmazásukat. Ez azt jelenti, hogy ezeken a gépeken is lehet majd Kindle formátumú könyveket olvasni - választani lesz miből, hiszen már 775 000 ekönyv található a könyváruházban. Az app szinkronizálható lesz a más gépeinken futó Kindle appokkal is. Az új Kindle appok a CES kiállításon mutatkoznak majd be pár napon belül.
3 komment
Saját bolt után az Amazon táblagépek is jönnek
Címkék: hírek amazon
AndroidBlog
2010.09.29. 02:18 Szólj hozzá!
Nem is olyan régen írtunk a pletykáról, ami szerint az Amazon saját Android app üzletet nyitna. Azóta a pletyka igen felerősödött. A legújabb hírek szerint az Amazon Market-et táblagépek is követnék. Végülis logikus lépés.
Szólj hozzá! · 1 trackback
Lehet hogy az Amazon.com-nak is lesz saját Android App részlege
Címkék: hírek amazon
AndroidBlog
2010.09.25. 23:19 Szólj hozzá!
Lassan ott tartunk hogy minden nap felbukkan egy hír arról, hogy melyik óriáscég akar saját Andoid marketszerűséget indítani. Most éppen arról pletykálnak a bennfentesek hogy az Amazon indítana egy saját Android app részleget. Mivel a pletyka egy fórumon közzétett emailre alapul így nem tekinthető hiteles forrásnak, de az biztos hogy egy erős, bárhonnan elérhető, jól szervezett Android app strore kicsit jobb irányba terelhetné a Google Market filozófiáját.
Szólj hozzá!
