A Google egy újabb sci-fi-be illő fejlesztésről rántotta le a leplet, melynek segítségével az eddiginél még részletesebb térképet állíthat elő a Föld emberek lakta részéről.
Egy olyan Android alapú mobiltelefonról van szó, amely a mai okostelefonokban már megszokott szenzorokon kívül egy mozgásérzékelős kamerát és egy távolságérzékelőt is tartalmaz. Ezekkel másodpercenként kb. negyedmillió mérést végezve képes felismerni és egy háromdimenziós modellbe rendezni a környezete geometriáját, miközben a felhasználó hozza-viszi a készüléket.
Azon kívül, hogy eltárolják a lakberendezési szokásainkat, a Project Tango segítségével minden eddiginél menőbb beltéri navigációt és augmented reality játékokat lehet majd fejleszteni, valamint a célok közt szerepel még a fogyatékkal élők tájékozódásának segítése is.
Az ötlet egyébként a Motorolával együtt megvásárolt, majd az a Lenovonak történő eladásakor inkább megtartott Advanced Technology and Projects csapaté.
A Google elmondása szerint a technológia még nagyon kezdetleges stádiumban van, de hamarosan külső fejlesztők is kézbe vehetik a prototípust. Egyelőre 200 kiválasztott fejlesztő juthat még március során a készülékekhez.